Orient óra, karóra, helvetia óra, ébresztöóra, zsebóra, óraelem, óraszíj, óracsat, férfióra, nőióra, japán óra, olcsó óra, divatóra, márkás óra

Óravásárlás előtti JÓTANÁCSOK!


Önnel is előfordult már hasonló eset, amikor valamit megpillantott, beleszeretett, gyorsan megvásárolta és a későbbiek folyamán jött rá, hogy ez nem a legjobb döntés volt, mert sok más szempontot nem vett figyelembe?


Ezek után, tudott még maradéktalanul örülni ennek a tárgynak?

Hogy ez, egy karóra megvásárlásakor Önnel ne fordulhasson elő, megpróbálok néhány fontos kérdésben segíteni!


Mi az a 6 nagyon fontos kérdés, amelyeket Önnek, még óravásárlás előtt, feltétlenül tudnia kell ahhoz, hogy a több ezer forintért megvásárolt órájával, hosszútávon is elégedett legyen?


1. Sportosan, vagy elegánsan öltözködik, vagy a kettő közötti átmenet?

Az órának, stílusában is passzolnia kell ahhoz az öltözködési stílushoz, amit leginkább a ruházatával is képvisel!

2. Milyen széles a csuklója, milyen vastag az alkarja?

Fontos, az óra méretének (átmérőjének) helyes megválasztása, egy kisméretű óra, egy férfikézen , nem kelt túl jó benyomást.
Egy erős férfikézen, egy nagyobb karóra, sokkal férfiasabbá tesz.

3. Bőrszíjas, vagy fémcsatos legyen?

Ha  Ön elegánsan öltözködik, akkor egy bőrszíjas óra nagyon beleillik a képbe.

Sajnos a hátránya, hogy a bőrszíj felszívja az izzadságot és zavaróan kellemetlen szagú tud lenni, tehát aránylag gyakran szükséges a cseréje, ami költségekkel jár.


Acélcsat ( vagy ha az óra tokja is titánium, akkor titánium csat), nagyon praktikus viselet, ellentétben a közhiedelemmel, ezek a csatok már nem bántják a kezet, kiképzésüknél fogva sem húzzák a csuklón lévő szőrt.
Egy vízálló óra esetében, nyáron, a megizzadt kézről levéve, a csap alatt, akár szappannal is pillanatokon belől lemosható, könnyen tisztán tartható.

4. Vízálló, vagy cseppmentes?

Ha egy bőrszíjas, elegáns karórát hordunk, akkor azt minden valószínűség szerint nem fogjuk a vízbe vinni. Tehát, ha csak cseppmentes, az is elegendő védelmet ad egy kézmosásnál esetlegesen ráfröccsenő víz ellen.

Ha egy óra vízálló, akkor már több lehetőségünk is van, de ajánlatos a ráírt jelzőszámokhoz (méter vagy atm.)tartozó használati utasításokat betartani! Vigyázat! 30m: nem vízálló, csak 50m-től felfelé!

5. Kvarc vagy mechanikus?

Ha valaki, egy megbízható, pontos órát szeretne, amelyik lapos és nincs vele különösebb tennivaló, akkor nyugodtan választhat egy kvarcórát. 1-2 évente elemet kell benne cserélni, ennyi az egész.

Élettartama? Változó, mint általában az elektromos dolgoknak.

Viszont ha valaki azt szeretné, hogy a kezén egy tökéletes kis preciziós műszer ketyegjen, ami önálló életet él és aminek saját lelke van….nos, akkor csakis egy mechanikus óra lehet a választás!

Itt is 2 félét különböztethetünk meg: kézi felhúzós, vagy automata.

A kézi felhúzós óra, aránylag lapos. Ma már lényegesen kevesebbet gyártanak belőlük, mint a sokkal praktikusabb automata órákból.

Ha valaki kedveli az óra felhúzásának a szertartását, amit meghatározott időnként el kell végezni, akkor bátran vágjon neki a megvásárlásának!

Az automata karóra, ennél viszont sokkal praktikusabb műszer. A kezünk mozgásának az energiáját alakítja át, a saját maga mozgató energiájává.
Kézről levéve, tipustól függően, 1.5-2 napig még működik.

Élettartam? Vajon hány nagypapa, dédnagypapa óráját hordják még ma is büszkén?

Hogy milyen érzés egy automata órát hordani?

…..hááát, nagyon felemelő! Ki kell próbálni, ez egy életérzés!


6. Svájci vagy Japán?

Nem szánom vitaindítónak ezt a kérdést, csupán néhány szempontot szeretnék ehhez a ponthoz, segítségképpen hozzáfűzni.

Az igazi nagy, tradicionális óragyártás Svájcban kezdődött.A legtöbb embernek még ma is, ha óragyártásról beszélünk, akkor Svájc jut legelőször az eszébe.

Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a legtöbb gyártó már csak annyi munkát végez otthon, amennyit az előírások megengednek ahhoz, hogy
még svá
jci óra maradhasson. A többi gyártást viszont, sokkal keletebbre végzik…

Igaz, hogy Japán, az óragyártásba sokkal később kapcsolódott be
(Lásd:
Az ORIENT órák története! ), de mint minden műszaki dologban,
hihetetlen gyorsasággal jutott a csúcsra.

Ne felejtsük el, hogy milyen mélyen gyökerezett több ezer év óta, a Japán társadalomban a tradícók tisztelete, amelyek jellemző fogalmai: a feltétlen hűség, a tisztelet, az alázat, a tökéletességre való törekvés és a  megbízhatóság voltak.

A mai Japán mindennapi élete is, ezekre a tradíciókra van felépítve.

Gondoljunk csak például a japán harcművészetekre, ahol minden egyes mozdulat, rengeteg gyakorlással, a legtökéletesebbre van csiszolva, hogy a legjobb hatást tudja elérni...

....mert az ő múltjukra visszatekintve, csak a legjobbnak van létjogosultsága...

...miért is elégednének meg ennél kevesebbel, hiszen az egész életük erről szól...

Ezt a precízséget, tökéletességet, megbízhatóságot és a majdani vásárlók iránt érzett tiszteletet, alázatot, viszik tovább a legújabb technológiákban, így az óragyártás területén is...

...egy ilyen óra viselésével, ezt a szellemiséget öltjük minden nap magunkra, viselt tárgyaink pedig kihatással vannak az életünkre...

Kiváló minőségben állítják elő megbízható óráikat, árban pedig magasan verik a piacot.

Tehát, ugyanazért az árért, egy sokkal  értékesebb Japán órát vehetünk.

Természetesen, még sokkal több szempontot is leírhattam volna, de ezeket mindenképpen érdemes még óravásárlás előtt átgondolni!

Remélem ennyivel is segíthettem!

Nézze meg az AJÁNLATUNKAT!»

vagy

Miért érdemes bennünket választania?»





























































































































A szavazáshoz ki kell tölteni az űrlapot!
Ebben a játékban csak egyszer tudsz szavazni!

{kerdoiv}